|
|
Negyeddöntő 1. kör |
|
Az elődöntő küszöbén az Arsenal |
Meglepetésre sima vereséget szenvedett az Arsenal otthonában a végső győzelemre is esélyesnek tartott olasz Juventus a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. |
|
A másik keddi találkozón a Barcelona - a két holland mester nagy párharcának keretében - sokat ígérő gólnélküli döntetlent ért el Liszabonban, a Fény Stadionban a Benfica vendégeként.
A londoni mérkőzésen szinte végig az angol bajnokságban szerényen teljesítő Arsenal akarata érvényesült: a házigazdák rövidpasszos játéka végig mezőnyfölényt biztosított. Elsősorban az ismét remek Henry-nak köszönhetően viszonylag simán verték meg "papíron" esélyesebb, ám ezúttal mindössze egyetlen egy kapuralövésig jutó ellenfelüket az "ágyúsok". Persze a visszavágó, még hátravan, de a Juventus továbbjutási esélyeit az első meccs eredményén kívül komolyan csökkenti az is, hogy a torinói visszavágón nem játszhat majd a kiállított Camoranesi és Zebina, valamint a sárgalapok miatt eltiltott Vieira és a sérült Del Piero sem.
Portugáliában vendégszerepelt a Barcelona, ahol a rendhagyó összetételben szereplő katalán védelem jól állta útját a Benfica rohamainak, így a gránátvörös-kékek jó pozícióból várhatják a jövő hét szerdai visszavágót.
A Bajnokok Ligája keddi negyeddöntőinek végeredményei:
Arsenal - Juventus 2-0 G: Fabregas (40.perc), Henry (69.) Kiállítva: Camoranesi (87.), Zebina (89.) - mindkettő Juventus
Benfica - Barcelona 0-0 | |
Ismét egy gól nélküli BL-csata |
Az Inter 2-1-re verte az idei kiírás meglepetéscsapatának kikiáltott Villarrealt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. |
|
Az Inter 2-1-re verte az idei kiírás meglepetéscsapatának kikiáltott Villarrealt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
A lyoni Stade Gerlandba látogatott a tavalyi döntős Milan. Nagy iramot és küzdelmes, izzadtságszagú mérkőzést tudhatnak maguk mögött mind a házigazdák, mind a vendégek. A nem túl látványos, ám annál kiélezettebb mérkőzésen főleg a védelmek remekeltek. A tavalyi év spanyol gólkirálya - egyébként argentín - Diego Forlan már 40 másodperc után talpra ugrasztotta a milánói közönséget, hálóba küldve a hazai kapusról elé hulló labdát. A hetedik percben azonban Adriano - a hazaiak brazil támadója - lehűtötte a kedélyeket. A következő igazán nagy lehetőségével is élni tudott az Inter, a csereként beállt Obafemi Martins az 54. percben megszerezte a győztes gólt, és az előnyt a jövő heti visszavágóra.
Bajnokok Ligája negyeddöntő, első mérkőzések:
Olympique Lyon (francia) - AC Milan (olasz) 0-0
FC Internazionale (olasz) - Villarreal CF (spanyol) 2-1 (1-1) G: Adriano (7. perc), Martins (54.), ill. Forlán(1.) | |
| | |
|
|
|
BL hírek |
|
| |
|
Ligue 1 |
|
| |
|
Seria A |
|
| |
|
Bundesliga 1 |
|
| |
|
Keretek |
|
| |
|
MP3-om zenék |
|
| |
|
Naptár |
|
2024. December
H | K | S | C | P | S | V | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 01 | 02 | 03 | 04 |
|
| | |
|
Haver portálok |
|
| |
|
BL párosítások |
|
A Barcelonáé a BL-serleg |
A döntőbe vezető úton sem a Barcelona, sem az Arsenal nem talált legyőzőre az idei labdarúgó Bajnokok Ligája kiírásban, így már a kezdés előtt biztos volt, valamelyikük veretlenül lesz BL-győztes. |
|
A párizsi Stade de France-ban remek hangulatban kezdődött az idei BL-döntő, melyen két veretlen csapat találkozott: a legjobb támadósort felvonultató Barcelona és a legjobb védelemmel rendelkező Arsenal.
Az első ziccer a londoniak előtt adódott, de az első negyedóra végére nyomasztó fölénybe kerültek a spanyolok. A 18. percben aztán a kapuba is betaláltak Giuly révén, ám Hauge játékvezető a gólt nem adta meg, ám kiállította az Eto'ót a tizenhatoson kívül buktató Lehmann kapust.
A Barca tehát emberelőnybe került, ami még nyomasztóbb katalán fölényt, és néhány veszélytelen távoli lövést eredményezett. Hiába volt azonban jóval többet a labda a spanyoloknál, Campbell fejesével a félidő vége felé mégis az Arsenal szerzett vezetést.
A második félidőre aztán eleredt az eső, és ez a tipikus angol időjárás az Ágyúsoknak kedvezett, Ljungbergék előtt ekkor több ziccer is adódott, ám Henry nem tudta ezeket értékesíteni. Érezte Frank Rijkaard, hogy valamit tenni, ezért aztán egy óra játék után pályára küldte a rutinos Larssont, majd 10 perc múlva a támadásban is hasznos jobbhátvédet, Bellettit - miután Motta már készen állt a beállásra...
A svéd csatár előbb Eto'ót szolgálta ki remekül, aki annál jobb támadó, hogy Almunia helyezkedési hibáját kihasználatlanul hagyja, alig öt perc múlva Larsson újabb remek labdája után Belletti szinte az alapvonalról lőtt az Ágyúsok kapusának lába között a hálóba.
Az utolsó tíz percben a Barcelona már könnyedén megtartotta a labdát az emberhátrányban lévő Arsenallal szemben, így a klub története során másodszor megnyerte a legrangosabb európai kupát.
Jegyzőkönyv |
Labdarúgó Bajnokok Ligája, döntő:
FC Barcelona (spanyol) - Arsenal FC (angol) 2-1 (0-1)
Párizs, Saint-Denis stadion, 80 ezer néző Jv.: Terje Hauge (norvég) Barcelona: Valdés - Oleguer (Belletti, 71.), Marquez, Puyol, van Bronckhorst - Deco, Edmílson (Iniesta, 46.), van Bommel (H. Larsson, 61.) - Giuly, Eto'o, Ronaldinho. Arsenal: Lehmann - Eboué, Touré, Campbell, Cole - Pires (Almunia, 20.), Gilberto, Ljungberg, Fabregas (Flamini, 74.), Hleb (Reyes, 85.) - Henry.
gólszerző: Eto'o (76.), Belletti (81.), illetve S. Campbell (37.) sárga lap: Eboué (22.), Henry (51.), illetve Oleguer (69.), Larsson (93.) piros lap: Lehmann (18.) | | | |
|
Az UEFA kupa |
|
A Sevilla nyerte az UEFA-kupát |
Végig kézben tartotta a találkozót a spanyol gárda. |
|
Két "kiscsapat" mérte össze az erejét az UEFA-kupa fináléjában: sem a Middlesbrough, sem a Sevilla nem játszott még korábban európai kupadöntőt. Ezek után nehéz lett volna esélyekről beszélni, azonban hamar kiderült, melyik csapat van jobb formában. A Sevilla azonnal magához ragadta a kezdeményezést, már az angolok térfelén letámadott, és teljesen megérdemelten szerzett vezetést a 26. percben az anno a magyar válogatott ellen remeklő Luis Fabiano találatával.
A Boro nem tudott újítani, kicsit többet birtokolta ugyan a labdát, mint egyenlő állásnál, de az ötlet, az elképzelés, sőt, az önbizalom is hiányzott a játékából. Steve McClaren a szünetben igyekezett frissíteni, és előre kiszámítható módon pályára küldte azt a Massimo Maccaronét, aki a negyed- és az elődöntőben is továbbjutást érő gólt szerzett a hajrában. Ennek ellenére nem ő, hanem Mark Viduka egyenlíthetett volna a második játékrész elején, de az ausztrál támadó el tudta rontani az ordító ziccert...
Egy tizenegyesgyanús eseten kívül az angolok ezzel el is lőtték a puskaporukat, ellentétben Marescával. Az olasz légiós kétszer is betalált a teljesen széteső Middlesbrough hálójába, a korábban Angliában is megforduló Freddie Kanouté azt is elintézte, hogy megalázó különbségű vereség legyen McClarenék kupakalandjának vége...
A Sevilla elejétől végéig jobban játszott ellenfelénél, és teljesen megérdemelten hódította el az UEFA-kupát, története legnagyobb sikerét érve el ezzel. | | |
|
Amikor Roni örül |
|
| |
|
Amikor Roni sír |
|
| |
|
|